Néha történek dolgok, amire azt mondjuk hogy ezt már nem kellett volna megtenni. Ha másokról van szó, akkor vagy megszakítjuk vele a kapcsolatot, vagy bosszút állunk a tetteiért. Ha magunkról van szó, akkor lelkiismeret furdalásunk van és magunkat okoljuk a történtekért. De nem egyszer büntetést szabunk ki magunknak, hogy ezzel megnyugtassuk lelkünket. Csak sokszor nem nyugszik meg, ezért egyre jobban büntetjük magunkat.
Miért van az, hogy nem tudjuk elfogadni a történteket és azt, hogy mások vagy mi magunk hibázhatunk?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Ha valakinek van személyes tapasztalata vagy véleménye ezzel a témával kapcsolatban, akkor nyugodtan ossza meg velünk. Hátha ezzel is közelebb kerülünk a válaszhoz.
Na igen. Én pont az az ember vagyok, aki évekig húrcolta a sérelmeit. De ez az év a tanítómesteremmé vált.
Olyan leckét kaptam, amib?l rá kellett jönnöm, ez nem mehet így tovább.
Megbocsájtottam mindenkinek, olyan embereknek is akiknek a régi énemmel sosem bocsájtottam meg. Adtam egy újlehet?séget és a vége az lett, hogy most az az ember a barátom.
Másnak sokkal könnyebben meg tudok bocsátani, mint önmagamnak. Ez azért van, mert saját magammal sokkal szigorúbb vagyok. Ha valakit megbántok, azért mindig elnézést kérek. Van azonban olyan helyzet, amikor valamire megkérnek, meg tudnám tenni, de kifogást keresek. Utána borzasztóan bánt a dolog, de például ilyen esetben nem kérhetek bocsánatot, hiszen az illet? nem tudja, hogy "hazudtam" neki. Azonban én még sokat rágódok rajta, és ez akkor múlik majd el, amikor legközelebb én ajánlom fel a segítségemet.
B?ntudatunk azért van, mert úgy tanítottak bennünket, hogy úgy helyes, hogy másnak segítünk és ha nem segítünk, akkor az rossz dolog és mi is rosszak leszünk t?le. Pedig ez nem így van.
Pedig attól, hogy nem segítünk másnak, attól még nem csináltunk rosszat. Segíteni nem kötelez? és nem kényszerb?l teszük. Hanem együttérzésb?l.
Ebben tökéletesen igazad van. Nekem mégis b?ntudatom van, ha valakit?l a segítségnyújtást megtagadom. Már csak a hitem miatt is, hiszen pont erre tanít.
A megtörténteken nem tudsz változtatni. Ezért élj úgy, hogy sose bánd meg. És ha hozol egy rossz döntést, akkor azon nem rágódni kell, hanem elfogadni.
Én is ezt szoktam ajánlani, hogy el kell fogadni, illetve beletör?dni. Másnak persze könnyebb tanácsot adni.
Neked kéne tudnod hogy mi a jobb. Most gondolj bele. Az ember lehet ideges is és nyugodt is. Te melyiket választanád?
Most itt van egy testreszabott kérdés. Mi a fontosabb számodra. Elfogadni a dolgokat és nyugodt maradni, vagy tovább örlödni olyasmi miatt, ami talán még értelmetlen is?
Én általában nyugodt természet? vagyok, mert felismerem magamban azt a választási lehet?séget, hogy pl az idegeskedés helyett lehetek nyugodt is. Nekem nem hiányzik az, hogy örlödjek és idegeskedjek magamon és más dolgok felett. Pedig voltam én ilyen ember is. És azt már elmondhatom hogy többé ilyen nem akarok lenni. Nagyon sokat számít az, hogy mit gondol az ember magáról és miként is él .
Hugi szokta mondani, hogy két dolog miatt lehet idegeskedni,
az egyik, ami ellen tudsz tenni, de akkor meg minek idegeskedni,
a másik, ami ellen nem tudsz tenni, de akkor is felesleges idegeskedni, mert ha megfeszíted Magad, akkor sem tudsz tenni semmit...
Kb. ugyanazt írtam, mint Atomjani, csak más csomagolásban
Egy kis figyelmességgel jóvá is tettem a "hibámat". Már jobban is érzem magam.
Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert, ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.
Reménység, ez az idézet nagyon szép.