Ez egy jó házi dolgozat lesz.

Szerintem a társa.i egyenlőtlenség egyik okozója a nevelésben mutatkozik meg. Van aki jó nevelést kap és jó eredményt ér el az életben. Van aki nem kap elég jó nevelést, így nem tud igazán jól teljesíteni.
A nevelést lehet bontani szülői, baráti és iskolai nevelésre is. A baráti nevelést nem így szokták nevezni, de ők is nagy hatással vannak az illetőre. És tudni kell, hogy aki nem kap megfelelő baráti támogatást, az szintén hátrányba kerül.
Ezenkívül az állami támogatás is ott van, amit nem mindenki kap meg. És nem kell pont pénzre gondolni.
Maga a lakhely is teremthet társadalmi különbséget, hiszen nem mindenhol van például kulturális program vagy internetezésre lehetőség. Több falú és város összehasonlítása talán felfedi ezeket a társadalmi különbségeket.
Földrajzi, éghajlati szempontból is lehet vizsgálni a dolgokat. Például Afrika, Amerika, Európa, Ázsia összehasonlítása. Érthető, hogy egy afrikai lehet hogy éhezik, míg egy amerikai meg pocsékolja a kaját. Persze afrikában is vannak gazdagok és amerikában is szegények, de a mezőgazdaság és több más szempont alapján azért elmondható, hogy hol melyik fordul elő jobban.
Aztán ott van az, hogy van aki szellemi vagy testi sérült, van aki meg makkegészséges. Itt is észrevehető a társadalmi egyenlőtlenség is, igaz ezt példákkal érdemes alátámasztani.
Ezek kiindulópontnak jók. Az első feladatnak ajánlom a kutatómunkát, az információk gyűjtését. Aztán utána ráérsz szűrni az információkat jobban és megfelelően tálalni.
Hogy mekkora a mértéke, azt jól lehet hangsúlyozni azzal, hogy a szélsőséges elemeket kiemeled. Ezek példák felhozásával jól tudod alátámasztani azt, hogy szerinted mekkora a mértéke.
A megoldás sok fejtörést okozhat. De az egyik lehet, hogy tudatosan elosztani a felhalmozódó dolgokat ott, ahol szükség van. Például élelmiszer esetén. Vagy támogatni azokat, akik kevésbé kaptak támogatást. Pénzügyi szempontból is sokkal igazságosabbá tenni a rendszert. Ezek mind olyan dolgok, amiken gondolkozni kell. Nagy horderejű megoldások is lehetnek, csak tudd alátámasztani, hogy miért és hogyan lehetséges. Legalább olyan szinten, hogy ne érezhesse senki azt, hogy ez csak egy gondolat volt.
Egyelőre ennyi. Kiindulásnak talán jó lehet.
Egyébként majd a végén szívesen elolvasnám a dolgozatot.
