2010-02-12, 17:40 PM
-Tudod már, hogy mit veszel a barátnődnek karácsonyra? - kérdeztem Julestől, miközben sorban álltunk a bank pénztáránál
-Nem tudom- vonta meg a vállát Jules. - Lehet, hogy egy szexi kis kombinét.
-Milyen színűt?
-Hát...Talán rózsaszínt.
-Rózsaszínűt? - döbbentem meg.- De hiszen a barátnőd kínai!
-És akkor mi van? Különben sem kínai, hanem vietnami.
-De sárga a bőre!
-És?
-Szerinted megy a sárgához a rózsaszín?
-Igazad van Vincent - Jules egy kicsit elgondolkozott. - Te milyen színűt javasolnál?
Ekkor kivágódott a bank ajtaja és három álarcos férfi rontott be, kezükben fegyverrel.
-Ez egy bankrablás! - kiáltották kórusban. - Mindenki arccal a földre és senki ne mozduljon!
A többiekkel együtt lassan mi is a földre hasaltunk, de közben láttam, hogy az egyik pénztáros megnyomja a pult aljába épített riasztó gombját.
-Te maradj állva! - kiáltott a hozzánk közelebb álló fegyveres az egyik pénztárosnőre, és az ablak felett egy hátizsákot dobott be a rémült nőnek. - Pakold bele a pénzt!
A percek lassan teltek, csak a pénz zizegése hallatszott, ahogyan a nő a táskába pakolta.
A rendőrautók hamar megérkeztek, visító gumikkal fékezte a bank előtt, és pillanatok alatt körülvették az épületet.
Jules és én összenéztünk, barátom lassan zakója alatt lévő fegyverére csúsztatta kezét.
-A francba! - az ajtónál őrt álló fegyveres becsapta a bejárati ajtót! - Itt a zsaruk!
-Most mit csinálunk? - fordult felé a terem közepén álló társa.
-Még nem tudom! Csak semmi kapkodás! - mondta az.
Lassan megráztam a fejem Jules felé, miközben odasúgtam neki:
-Nem a mi dolgunk! A bank biztosítva van! Nem akarom kilyukasztatni a bőrömet más pénzéért!
-Rendben - bólintott Jules és visszatette a kezét a feje mellé.
A pénztáros kidobta a pénzzel teli táskát a fegyvereseknek, amikor megcsörrent a bank telefonja.
-Biztosan a zsaruk azok - mondta az ajtónál álló férfi. Láthatóan ő volt a csapat főnöke. - Vedd fel!- intett a telefonhoz közelebb álló társának. - Közöld velük, hogy az itt tartózkodókat túszul ejtettük, a követeléseinket egy óra múlva közöljük!
Miközben társa telefonált, behúzta az ablakok sötétítő függönyeit, és a reluxákat is leengedte.
A harmadik fegyveres bennünket tartott sakkban.
Odasziszegtem Jules-nek.
-Mi van?! - suttogta felém.
-Szerintem a fekete megy a sárgához. Én legalábbis feketét vennék.
Jules elgondolkozott.
-Nem is tudom.....az olyan gyászos...nem?
-A fene tudja. És a sárgához mit szólsz?
-Az meg olyan, mintha nem lenne rajta semmi!
-Azért annyira csak nem sárga a csaj!- kuncogtam.
-Csend legyen! - kiáltott felénk a rablók vezére, majd halk tanácskozásba kezdett a társaival, miközben egyikük folyamatosan figyelemmel tartott bennünket.
-A zöldhöz mit szólsz? - folytattam halkabban.
-Miért?- most Jules döbbent meg. - A zöld mennyiben jobb, mint a rózsaszín?!
-Tudod a pszichológusok mindig azt mondják, hogy a zöld szín nyugtató hatással van az emberre. Ezért gondoltam a zöldre.
-Hülye vagy!....Azt hiszem maradok a feketénél.
-Jobban jársz - bólintottam.
A fegyveresek vezére ekkor felrántott egy középkorú nőt a földről.mire az élesen felsikoltott.
-Ne félj! - mondta neki a férfi, és egy fekete álarcot húzott a nő fejére, majd az ajtó felé indult vele. - Nem foglak bántani!
Miközben ők tárgyaltak a rendőrökkel, Jules felém fordult.
-Szerintem ez a karácsony egy szar ünnep - mondta.
-Micsoda?! - hitetlenkedtem. - Miért?
-Ilyenkor mindig tök feleslegesen költekezik az ember! Ha nem lenne karácsony, nekem is több pénzem maradna magamra.
-Te ilyen önző vagy?
-Igen.
-Ez bunkóság!
Ekkor bejött a rablók vezére és a padlóra lökte szerencsétlen túszát.
-Minden oké! - mondta társainak. - Egy óra múlva itt egy helikopter, azzal távozunk!
-Szerintem nem bunkóság - suttogta barátom. - Véleményem szerint teljesen természetes dolog, hogy az embernek mindig saját maga jut eszébe először. És csak azután a másik.
-Nem ismered a mondást: kapni jó, de adni még jobb?
-Az az igazság, hogy szerintem ez is csak egy álszent baromság! Adni jó, de kapni még jobb!!! Aki mást állít, az hazudik! Az álszent barom!
Ezen elgondolkoztam.
-Nincs igazad - mondtam. - Amikor valakinek ajándékozol valamit, akkor tök jó érzés látni, hogy az illető örül neki.
-És ha nem örül?
-Miért ne örülne? Az ajándéknak mindenki örül. Az előbb éppen te mondta, hogy kapni jó! Tehát te is örülsz ha ajándékot kapsz!
-Na igen...de...-Jules lázasan gondolkozott, majd hirtelen felragyogott az arca. - És mi van akkor, ha olyan ajándékot kapsz, amit éppen nem akartál, vagy valami mást sokkal jobban szerettél volna?!
-Akkor is kell örülni, hogy....
-Ez az! - szakított félbe Jules diadalittasan. - Ez az! Például ez az "örülni kell" dolog az egyik, ami zavar! Miért KELL örülnöm az ajándéknak, ha az nekem nem tetszik?
-Hogy a másiknak is örömet okozzál!
-Szabad akaratom van, vagy nem? Annak örülök, aminek akarok!
-Mindenki üljön fel és támassza a hátát a falhoz! - harsogta az egyik álarcos, miközben mindhárman ránk fogták fegyvereiket. - Rövidesen indulunk! három személyt magunkkal viszünk túsznak, a többieket bezárjuk a páncélterembe!
Összesúgtak, valószínűleg azon tanakodtak, hogy ki legyen a túsz.
-Azért kell örülni az ajándéknak - suttogtam,- hogy ne sértsd meg azt, akitől kapod. Azért, hogy ő örüljön annak, hogy te örülsz!
-Ha azt akarja az illető, hogy én örüljek, akkor adjon nekem olyan ajándékot, aminek örülök.
-Tudod milyen nehéz kipuhatolni, hogy valaki minek tudna igazán örülni? - néztem kérdőn Jules-re.
-Na látod! - emelte fel diadalmasan a mutatóujját Jules.
-Ne mozdulj! - nyomta az egyik álarcos barátom homlokához a fegyvere csövét, mire Jules bosszúsan elhallgatott.
A férfi Jules arcához hajolt és a fülébe sziszegte:
-Ha nagyon ficánkolsz, elsülhet a fegyverem. És akkor a takarítóknak rossz lesz!
Jules elmosolyodott.
-Meg nekem is - mondta a férfi szemébe nézve.
-Meg neked is.... - szóltam én is a férfihez.
Az lassan felém fordította a fejét.
-Sokat pofázol! - mondta.
Elmosolyodtam én is.
-Csak ha molesztálják a barátomat.
A rabló egy hirtelen mozdulattal megfordította a fegyverét és a tusával az arcomba vágott. Éles, villanásszerű fájdalmat éreztem, miközben hallottam az apró reccsenést, ahogy a két felső mettszőfogam eltörött. Könnyes szemmel láttam, ahogy Jules teste megfeszül, mire a férfi őt is állon ütötte. Vérző szájjal borultunk össze.
-Vigyázz te barom! - nyögtem. - Összevérezed az ingemet!
Jules erre mondott valamit, de nem értettem.
A férfi felállt és visszasétált társaihoz.
Barátom letörölte álláról a vért és továbbadta nekem a zsebkendőjét.
Meglepetten ránéztem.
-Mi van? - kérdezte.
-Mi van? - kérdeztem vissza.
-Töröld meg a szájadat! Azért adtam!
-De te már összevérezted!
-És? Van rajta még tiszta hely!
-Te egy barom vagy! - visszadobtam az ölébe a zsebkendőt, és elővettem az enyémet.
-Szóval ott tartottunk, hogy nehéz kitalálni azt, hogy ki minek örül a legjobban. - folytatta Jules artikuláltan, miközben az állán csöpögő vért itatta fel. - Ezért nem szeretek ajándékot adni. Mert sokszor nem tudom kitalálni, hogy az illető mit akar? Amikor tudom hogy mit szeretne, akkor én is szeretek ajándékozni, mert tényleg jó látni, ha valaki örül annak, amit én adok neki.
Kiköptem egy kortynyi vért a padlóra.
-Jules, te akkor is bunkó vagy!
-Miért? Az eszedbe sem jut, hogy néha te is bunkó vagy?! Most is te kezdtél el pofázni ennek a baromnak! Teljesen felesleges volt!
-Még mindig dumáltok? - lépett oda hozzánk az előbbi férfi, ütésre emelve a fegyverét.
-Lebunkózott - mutattam Jules-re.
-Engem? - kérdezte a férfi.
-Nem - válaszolta társam, és rám mutatott. - Őt!
Ezzel Jules hirtelen felpattant, félreütötte a fegyver markolatát és saját pisztolyát előrántva hasba lőtte a férfit.
Én ugyanekkor szintén elővettem a fegyveremet és félig ülve, félig térdelve a másik két rabló felé tüzeltem. Egyikük mindkét lába vérbe borult és üvöltve rogyott a padlóra. Bár a másikat sem akartam megölni, de a lövésemkor éppen bemozdult, így a vállának szánt golyó véletlenül a fejét találta el, beterítve a mögötte lévő üvegfalat vérrel.
Csend lett.
Felálltam és körbe néztem.
-Ne félj, nem vészes - mondta Jules a hasba lőtt férfinek. - Azt mondják, a térdlövés után a haslövés fáj a legjobban. Majd a kórházban megbeszéled a haveroddal!
Végignéztünk a még mindig rémülten hasaló embereken.
-Oké emberek! - kiáltotta barátom torz mosollyal. - Vége a bulinak! Mindenki hazamehet! - ezzel elindult a kijárat felé.
Én követtem.
-Nem sikerült pénzt kivennünk! - mondtam neki.
-Legalább lesz mire fognom, hogy idén miért nem vettem semmit!
A bank körül összegyült tömeg úgy nézett ki, mint egy feldúlt méhkas. Valószínűleg a lövések hallatán ilyedhedtek meg ennyire.
Ahogy mindketten a tömeg felé indultunk, felharsant a rendőrségi hangosbeszélő.
-Dobják el a fegyvereiket, és mindketten tartsák magasra a kezüket!
Julessal döbbent tanácstalansággal néztünk össze.
-Gyerünk fiúk, látni akarom a kezüket! Háromig számolok, utána tüzet nyitunk.
-Tessék? - néztem barátomra.
Tanácstalanul megvonta a vállát.
-Három! - hangzott a rendőrök felől és elkezdtek lőni bennünket.
Egy parkoló autó mögé vetettük magunkat, miközben szünet nélkül záporoztak ránk a lövedékek.
-Ezek a barmok azt hiszik, hogy mi vagyunk a bankrablók! - húzta össze magát Jules.
-Mi van? - próbáltam túlharsogni a zajt.
-Azt hiszik, mi vagyunk a főgenyák!
-De nem mi vagyunk!
-Nekik mondd! - intett fegyverével a rendőrök felé.
Hirtelen csend lett.
-Mi van?... - suttogta barátom. Elmosolyodott. - Elfogyott a lőszerük?
-Nem tudom - vontam meg a vállam.
-Mit csináljunk?
-Lőjünk vissza! - javasoltam.
-Minek? - hökkent meg Jules.
-Hát...nem tudom. Ez jutott eszembe. Csak.
-Ez női duma!
-Már miért lenne az?
-Kérdez tőlük az ember valamit, és akkor jön a válasz, hogy "talán". Megkérdezed, hogy miért, a válasz:"nem tudom". Megkérdezed, hogy miért nem tudja, erre: "csak".
-Nekem mondod?! Két lánytestvér között nőttem fel!
-Látszik.
Ekkor ismét megszólalt a rendőrségi hangosbeszélő.
-Oké fiúk, előjöhetnek! Tudjuk, hogy nem maguk a rablók! Nem lövünk!
-Mit gondolsz Jules? - néztem barátomra. - Higgyünk neki?
-Előbb hinnék az ördögnek, mint egy rohadt zsarunak!
-Honnan tudják? - kiabáltam vissza.
-Beszéltünk a bentiekkel, és megerősítették, hogy maguk intézték le a rablókat!
-Szerinted? - néztem Jules-re.
-Oké - mondta.
Ahogy felálltunk, óriási nyüzsgés támadt, a rendőrök azonnal megszállták az épületet, bennünket pedig lerohant a tömeg. Olyan hangzavar támadt, hogy Jules alig hallotta meg a rádiótelefonja csörgését. Miközben beszélt, körülnéztem a mentősöket keresve. Jules megveregette a vállamat.
-Nincs gond a kombiné színével! - mondta.
-Mi van?
-Most telefonált az asszony! Kirúgott! Szeretője van!
-Király....
-Iszunk egyet valahol?
Elvegyültünk a tömegben és a legközelebbi kocsma felé vettük az irányt.
-Nem tudom- vonta meg a vállát Jules. - Lehet, hogy egy szexi kis kombinét.
-Milyen színűt?
-Hát...Talán rózsaszínt.
-Rózsaszínűt? - döbbentem meg.- De hiszen a barátnőd kínai!
-És akkor mi van? Különben sem kínai, hanem vietnami.
-De sárga a bőre!
-És?
-Szerinted megy a sárgához a rózsaszín?
-Igazad van Vincent - Jules egy kicsit elgondolkozott. - Te milyen színűt javasolnál?
Ekkor kivágódott a bank ajtaja és három álarcos férfi rontott be, kezükben fegyverrel.
-Ez egy bankrablás! - kiáltották kórusban. - Mindenki arccal a földre és senki ne mozduljon!
A többiekkel együtt lassan mi is a földre hasaltunk, de közben láttam, hogy az egyik pénztáros megnyomja a pult aljába épített riasztó gombját.
-Te maradj állva! - kiáltott a hozzánk közelebb álló fegyveres az egyik pénztárosnőre, és az ablak felett egy hátizsákot dobott be a rémült nőnek. - Pakold bele a pénzt!
A percek lassan teltek, csak a pénz zizegése hallatszott, ahogyan a nő a táskába pakolta.
A rendőrautók hamar megérkeztek, visító gumikkal fékezte a bank előtt, és pillanatok alatt körülvették az épületet.
Jules és én összenéztünk, barátom lassan zakója alatt lévő fegyverére csúsztatta kezét.
-A francba! - az ajtónál őrt álló fegyveres becsapta a bejárati ajtót! - Itt a zsaruk!
-Most mit csinálunk? - fordult felé a terem közepén álló társa.
-Még nem tudom! Csak semmi kapkodás! - mondta az.
Lassan megráztam a fejem Jules felé, miközben odasúgtam neki:
-Nem a mi dolgunk! A bank biztosítva van! Nem akarom kilyukasztatni a bőrömet más pénzéért!
-Rendben - bólintott Jules és visszatette a kezét a feje mellé.
A pénztáros kidobta a pénzzel teli táskát a fegyvereseknek, amikor megcsörrent a bank telefonja.
-Biztosan a zsaruk azok - mondta az ajtónál álló férfi. Láthatóan ő volt a csapat főnöke. - Vedd fel!- intett a telefonhoz közelebb álló társának. - Közöld velük, hogy az itt tartózkodókat túszul ejtettük, a követeléseinket egy óra múlva közöljük!
Miközben társa telefonált, behúzta az ablakok sötétítő függönyeit, és a reluxákat is leengedte.
A harmadik fegyveres bennünket tartott sakkban.
Odasziszegtem Jules-nek.
-Mi van?! - suttogta felém.
-Szerintem a fekete megy a sárgához. Én legalábbis feketét vennék.
Jules elgondolkozott.
-Nem is tudom.....az olyan gyászos...nem?
-A fene tudja. És a sárgához mit szólsz?
-Az meg olyan, mintha nem lenne rajta semmi!
-Azért annyira csak nem sárga a csaj!- kuncogtam.
-Csend legyen! - kiáltott felénk a rablók vezére, majd halk tanácskozásba kezdett a társaival, miközben egyikük folyamatosan figyelemmel tartott bennünket.
-A zöldhöz mit szólsz? - folytattam halkabban.
-Miért?- most Jules döbbent meg. - A zöld mennyiben jobb, mint a rózsaszín?!
-Tudod a pszichológusok mindig azt mondják, hogy a zöld szín nyugtató hatással van az emberre. Ezért gondoltam a zöldre.
-Hülye vagy!....Azt hiszem maradok a feketénél.
-Jobban jársz - bólintottam.
A fegyveresek vezére ekkor felrántott egy középkorú nőt a földről.mire az élesen felsikoltott.
-Ne félj! - mondta neki a férfi, és egy fekete álarcot húzott a nő fejére, majd az ajtó felé indult vele. - Nem foglak bántani!
Miközben ők tárgyaltak a rendőrökkel, Jules felém fordult.
-Szerintem ez a karácsony egy szar ünnep - mondta.
-Micsoda?! - hitetlenkedtem. - Miért?
-Ilyenkor mindig tök feleslegesen költekezik az ember! Ha nem lenne karácsony, nekem is több pénzem maradna magamra.
-Te ilyen önző vagy?
-Igen.
-Ez bunkóság!
Ekkor bejött a rablók vezére és a padlóra lökte szerencsétlen túszát.
-Minden oké! - mondta társainak. - Egy óra múlva itt egy helikopter, azzal távozunk!
-Szerintem nem bunkóság - suttogta barátom. - Véleményem szerint teljesen természetes dolog, hogy az embernek mindig saját maga jut eszébe először. És csak azután a másik.
-Nem ismered a mondást: kapni jó, de adni még jobb?
-Az az igazság, hogy szerintem ez is csak egy álszent baromság! Adni jó, de kapni még jobb!!! Aki mást állít, az hazudik! Az álszent barom!
Ezen elgondolkoztam.
-Nincs igazad - mondtam. - Amikor valakinek ajándékozol valamit, akkor tök jó érzés látni, hogy az illető örül neki.
-És ha nem örül?
-Miért ne örülne? Az ajándéknak mindenki örül. Az előbb éppen te mondta, hogy kapni jó! Tehát te is örülsz ha ajándékot kapsz!
-Na igen...de...-Jules lázasan gondolkozott, majd hirtelen felragyogott az arca. - És mi van akkor, ha olyan ajándékot kapsz, amit éppen nem akartál, vagy valami mást sokkal jobban szerettél volna?!
-Akkor is kell örülni, hogy....
-Ez az! - szakított félbe Jules diadalittasan. - Ez az! Például ez az "örülni kell" dolog az egyik, ami zavar! Miért KELL örülnöm az ajándéknak, ha az nekem nem tetszik?
-Hogy a másiknak is örömet okozzál!
-Szabad akaratom van, vagy nem? Annak örülök, aminek akarok!
-Mindenki üljön fel és támassza a hátát a falhoz! - harsogta az egyik álarcos, miközben mindhárman ránk fogták fegyvereiket. - Rövidesen indulunk! három személyt magunkkal viszünk túsznak, a többieket bezárjuk a páncélterembe!
Összesúgtak, valószínűleg azon tanakodtak, hogy ki legyen a túsz.
-Azért kell örülni az ajándéknak - suttogtam,- hogy ne sértsd meg azt, akitől kapod. Azért, hogy ő örüljön annak, hogy te örülsz!
-Ha azt akarja az illető, hogy én örüljek, akkor adjon nekem olyan ajándékot, aminek örülök.
-Tudod milyen nehéz kipuhatolni, hogy valaki minek tudna igazán örülni? - néztem kérdőn Jules-re.
-Na látod! - emelte fel diadalmasan a mutatóujját Jules.
-Ne mozdulj! - nyomta az egyik álarcos barátom homlokához a fegyvere csövét, mire Jules bosszúsan elhallgatott.
A férfi Jules arcához hajolt és a fülébe sziszegte:
-Ha nagyon ficánkolsz, elsülhet a fegyverem. És akkor a takarítóknak rossz lesz!
Jules elmosolyodott.
-Meg nekem is - mondta a férfi szemébe nézve.
-Meg neked is.... - szóltam én is a férfihez.
Az lassan felém fordította a fejét.
-Sokat pofázol! - mondta.
Elmosolyodtam én is.
-Csak ha molesztálják a barátomat.
A rabló egy hirtelen mozdulattal megfordította a fegyverét és a tusával az arcomba vágott. Éles, villanásszerű fájdalmat éreztem, miközben hallottam az apró reccsenést, ahogy a két felső mettszőfogam eltörött. Könnyes szemmel láttam, ahogy Jules teste megfeszül, mire a férfi őt is állon ütötte. Vérző szájjal borultunk össze.
-Vigyázz te barom! - nyögtem. - Összevérezed az ingemet!
Jules erre mondott valamit, de nem értettem.
A férfi felállt és visszasétált társaihoz.
Barátom letörölte álláról a vért és továbbadta nekem a zsebkendőjét.
Meglepetten ránéztem.
-Mi van? - kérdezte.
-Mi van? - kérdeztem vissza.
-Töröld meg a szájadat! Azért adtam!
-De te már összevérezted!
-És? Van rajta még tiszta hely!
-Te egy barom vagy! - visszadobtam az ölébe a zsebkendőt, és elővettem az enyémet.
-Szóval ott tartottunk, hogy nehéz kitalálni azt, hogy ki minek örül a legjobban. - folytatta Jules artikuláltan, miközben az állán csöpögő vért itatta fel. - Ezért nem szeretek ajándékot adni. Mert sokszor nem tudom kitalálni, hogy az illető mit akar? Amikor tudom hogy mit szeretne, akkor én is szeretek ajándékozni, mert tényleg jó látni, ha valaki örül annak, amit én adok neki.
Kiköptem egy kortynyi vért a padlóra.
-Jules, te akkor is bunkó vagy!
-Miért? Az eszedbe sem jut, hogy néha te is bunkó vagy?! Most is te kezdtél el pofázni ennek a baromnak! Teljesen felesleges volt!
-Még mindig dumáltok? - lépett oda hozzánk az előbbi férfi, ütésre emelve a fegyverét.
-Lebunkózott - mutattam Jules-re.
-Engem? - kérdezte a férfi.
-Nem - válaszolta társam, és rám mutatott. - Őt!
Ezzel Jules hirtelen felpattant, félreütötte a fegyver markolatát és saját pisztolyát előrántva hasba lőtte a férfit.
Én ugyanekkor szintén elővettem a fegyveremet és félig ülve, félig térdelve a másik két rabló felé tüzeltem. Egyikük mindkét lába vérbe borult és üvöltve rogyott a padlóra. Bár a másikat sem akartam megölni, de a lövésemkor éppen bemozdult, így a vállának szánt golyó véletlenül a fejét találta el, beterítve a mögötte lévő üvegfalat vérrel.
Csend lett.
Felálltam és körbe néztem.
-Ne félj, nem vészes - mondta Jules a hasba lőtt férfinek. - Azt mondják, a térdlövés után a haslövés fáj a legjobban. Majd a kórházban megbeszéled a haveroddal!
Végignéztünk a még mindig rémülten hasaló embereken.
-Oké emberek! - kiáltotta barátom torz mosollyal. - Vége a bulinak! Mindenki hazamehet! - ezzel elindult a kijárat felé.
Én követtem.
-Nem sikerült pénzt kivennünk! - mondtam neki.
-Legalább lesz mire fognom, hogy idén miért nem vettem semmit!
A bank körül összegyült tömeg úgy nézett ki, mint egy feldúlt méhkas. Valószínűleg a lövések hallatán ilyedhedtek meg ennyire.
Ahogy mindketten a tömeg felé indultunk, felharsant a rendőrségi hangosbeszélő.
-Dobják el a fegyvereiket, és mindketten tartsák magasra a kezüket!
Julessal döbbent tanácstalansággal néztünk össze.
-Gyerünk fiúk, látni akarom a kezüket! Háromig számolok, utána tüzet nyitunk.
-Tessék? - néztem barátomra.
Tanácstalanul megvonta a vállát.
-Három! - hangzott a rendőrök felől és elkezdtek lőni bennünket.
Egy parkoló autó mögé vetettük magunkat, miközben szünet nélkül záporoztak ránk a lövedékek.
-Ezek a barmok azt hiszik, hogy mi vagyunk a bankrablók! - húzta össze magát Jules.
-Mi van? - próbáltam túlharsogni a zajt.
-Azt hiszik, mi vagyunk a főgenyák!
-De nem mi vagyunk!
-Nekik mondd! - intett fegyverével a rendőrök felé.
Hirtelen csend lett.
-Mi van?... - suttogta barátom. Elmosolyodott. - Elfogyott a lőszerük?
-Nem tudom - vontam meg a vállam.
-Mit csináljunk?
-Lőjünk vissza! - javasoltam.
-Minek? - hökkent meg Jules.
-Hát...nem tudom. Ez jutott eszembe. Csak.
-Ez női duma!
-Már miért lenne az?
-Kérdez tőlük az ember valamit, és akkor jön a válasz, hogy "talán". Megkérdezed, hogy miért, a válasz:"nem tudom". Megkérdezed, hogy miért nem tudja, erre: "csak".
-Nekem mondod?! Két lánytestvér között nőttem fel!
-Látszik.
Ekkor ismét megszólalt a rendőrségi hangosbeszélő.
-Oké fiúk, előjöhetnek! Tudjuk, hogy nem maguk a rablók! Nem lövünk!
-Mit gondolsz Jules? - néztem barátomra. - Higgyünk neki?
-Előbb hinnék az ördögnek, mint egy rohadt zsarunak!
-Honnan tudják? - kiabáltam vissza.
-Beszéltünk a bentiekkel, és megerősítették, hogy maguk intézték le a rablókat!
-Szerinted? - néztem Jules-re.
-Oké - mondta.
Ahogy felálltunk, óriási nyüzsgés támadt, a rendőrök azonnal megszállták az épületet, bennünket pedig lerohant a tömeg. Olyan hangzavar támadt, hogy Jules alig hallotta meg a rádiótelefonja csörgését. Miközben beszélt, körülnéztem a mentősöket keresve. Jules megveregette a vállamat.
-Nincs gond a kombiné színével! - mondta.
-Mi van?
-Most telefonált az asszony! Kirúgott! Szeretője van!
-Király....
-Iszunk egyet valahol?
Elvegyültünk a tömegben és a legközelebbi kocsma felé vettük az irányt.
