Milyen jó lenne ha mindenki egyenlő esélyekkel kezdhetne neki az életnek, vagy egyenlő esélyekkel élhetne most is. Jó lenne ha így lenne. De az az igazság hogy ilyen nincs. Az az igazság, hogy senki nem indul egyenlő esélyekkel és nem is tudnak úgy élni, ahogy mások szoktak. Vagy testileg vagy lelkileg vannak olyan szinten, hogy az önálló élet számukra nehéz,elviselhetetlen vagy lehetetlen. Nem mindenki kezdi az életet egy olyan iskolában, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak. Láttam gyereket úgy enni, aki alig tudott enni is a testi fogyatékossága miatt. Nem ügyetlen volt, hanem sajnos testileg volt ilyen. Láttam embereket nehézkesen mozogni körülöttem. Láttam embereket tolókocsiban ülni. Láttam embereket sírni, mert vagy elvesztette a családját, a párját, vagy a munkahelyét vagy a házát, vagy valamelyik testrészét valami betegség, baleset folytán. Folyton csak elégedetlenkedünk a saját problémáink miatt. De arra sose gondolunk, hogy vannak akik még nagyobb gondjuk van és sokszor csak kevés múlik azon, hogy éhen ne halljanak. Ha az ember ilyet lát vagy hall, akkor rögtön elfordítja a fejét és tudomást se vesz róla. Sokszor úgy mennek el ilyen ember mellett,hogy legalább egy kis együttérzést tanúsítana iránta. Tudom milyenek az emberek. Csak kevés ember tudja átérezni sorstársa életet. Ők legalább nemcsak magukra gondolnak.
Fura,hogy az angoloknak sikerult...teljesen ugy jarkalnak kocsikkal itt az emberek mintaz ugymond"nem betegek"!
Es igy a fogyatekosok nem tunnek ki!Sot meg fejlodnek is sokat!Minden ki van alakitva,hogy ok is tudjanak kozlekedni!Mar ovodaba is egyutt jarnak a tobbi gyerekkel!Igy itt senkinek nem furcsa,ha valaki mas!
JO lenne ezt otthonra is bevezetni!

Legalább ők nemcsak gondolkodásban járnak előrébb, hanem tesznek is valamit.
Igen,es azt mondjak a magyarok,hogy azert nem lehet ez,mert nem megoldott a kozlekedes!Hat erre en azt mondom ha ezentul csak az uj utak veget lapositanank el egy even belul lathato eredmenye lenne!
Vagy gyakrabban javítanánk a kátyúkat.

Az mert jo a mozgasserulteknek?

De a kerekparosok dijaznak

Mert lehet hogy tőlük lettek mozgássérültek és így nem jönnének elő a rossz emlékek;-)
Kí kellene tenni egy segély dobozt a parlament kapu elé!Kíváncsi volnék mennyi pénz kerülne bele!Sajnos nagyon sok olyan beteg gyermek van akik,súlyosan betegek,?s sejtek és donorokra várnak!Nagyon sok nyugdíjas akik minimál bérb?l élnek,és mégis segítenek!Ílyenkor hol vannak a gyurcsány és a sok százezerforintott kapo politikusok??k ílyen kor nem tudnak segíteni!Na meg a t?zi játékot nem lehetne kevesebb forintból kihozni,és a t?bbit az ilyen beteg gyerekeknek adományozni!STB!!!!!
Hat az allamnak nincs penze...de valo igaz a tuzijatekra tud kolteni,meg a vadiuj kocsikra amit az igy is szukosen elektol szedi a penz...de lehet ez mar politikai tema!
nem muszaly penzel segiteni,abbol mindig baj van...valaki elteszi a felet,nem fontos dolgokat vesznek...Lehetne etellel is...a szegeny csaladok hogy orulnenek neki!

De én a súlyos beteg gyerekekre gondoltam,akik ?ssejtekre,és donorokra várnak!Külfödi mütétekre,de nincs pénzük,mert milliokba kerünek!
a szegényeknek,és a hjléktalanoknak,valóban ételt,és ruhát kellene adni!
a szegényeknek,és a hjléktalanoknak,valóban ételt,és ruhát kellene adni!
Én épp egy olyan helyen dolgozok,amely cég a mozgássérültek és egyéb hátrányos helyzetűek felkarolásának céljából jött létre,hatókörünk azonban kizárólag Vas megye területére terjed ki.Az lenne az igazi,ha országszerte létesülnének ilyen szervezetek.
SAJNOS ERRE EGYEL?RE VAJMI KEVÉS ESÉLYT ILL. MÉG KEVESEBB PÉLDÁT LÁTOK.
Ez már nagyon baj sajnos!
Sajnos vannak nagyon tragikus helyzetek az életben.Az meg főleg tragikus,ha valakit még le is néznek,neadj isten bele is "rugnak"(ha csak képletesen,verbálisan is) a fogyatéka miatt.Szerencsétlen embereknek épp elég bajuk van így,enélkül is.
jajj ne mar...ez olyan lenezo uzenet volt,mi az,hogy szerencsetlen emberek?Lehet,hogy olyan okos mint egy zseni...
Mert igy fojuk fel,hogy beteg,szerencsetlen emberek...ezert nemfejlodunk sehova,mert ez a hatar van koztunk amit mi alkotunk!Ugyanolyanok mint mi csak elkene fogadnunk!Erdekes a testi fogyatekosoknak sikerul elfogadniuk magukat csak Nekunk nem oket!Hat akkor most kik is a szerencsetlen,nyomorult emberek?
Mi is hatással vagyunk a fogyatékosokra és ők is ránk.
Egyébként egy tök egészséges sem tudja mindig elfogadni magát, mert okot ad rá, hogy ne tegye. Ugyanez a helyzett akkor, ha a másikat nem akarja elfogadni.